De nem úgy, ahogy gondolod!
Egy fontos dolgot tisztázni kell, mielőtt a címben szereplő témát kifejtem. A szexualitás terén az én ismereteim picit szerteágazóbbak, mint Ádámé. Értem ez alatt azt, hogy a korlátaimat jócskán megfeszegettem és rájöttem, hogy erősen izgatnak az alá-fölérendeltségi játékok. Szeretek behódolni a domináns fél előtt és még elég sok mindent szeretek. Az, hogy vonzódom a nőkhöz is, nem akkora nagy különbség, mert Ádám is... :)
Szóval, miután erre rájöttem, tudatosan kerestem magamnak olyan partnereket, akikkel a témában elmélyedhetek és biztonsággal kipróbálhassak olyan dolgokat, amiket a népek nagyrészt perverznek, betegesnek vagy egyszerűen bűnnek neveznek.
Ádám életében ez előttem nem nagyon merült fel, sosem volt olyan partnere, akit ez pörgetett volna. Sőt, ahogy elmondta, véleményem szerint igencsak elbaszott női voltak. De erről majd máskor...
Viszont azt nem lehet mondani, hogy ne lenne nyitott az új dolgokra. S ami a legfontosabb, őt is az pörgeti, hogy a másiknak minél nagyobb kéjt okozzon. S bár ezt melőzőleg ez a domináns szerep kimaradt az életéből, szemmel láthatóan kezd bejönni neki a figura.
S most jön a címben szereplő téma. Bár szombat délután van, ez az ügyfeleket a legkevésbé sem zavarja, ha akarnak valamit éjjel is felhívnak. Két ügyféllel kellett még beszéljek a délután folyamán. Ádám viszont ezt csak azzal a feltétellel engedélyezte, hogy közben nem mondhatok neki nemet, azt csinál, amit akar.
Én rábólintottam, magamban halkan elmosolyodva és tárcsáztam, s már a puszta gondolatra is benedvesedtem, hogy mi fog velem történni. S miközben én az ügyfelek óhaját, sóhaját próbáltam követni, és ellátni őket megnyugtató válaszokkal, feljegyzetelni, hogy hétfőn mi mindennek kell majd utána nézzek, Ádám támadásba lendült. Először csak simogatta a puncim, majd elég hamar be is nyalt és a csiklómat kezdte el ingerelni a nyelvével, majd hogy emelje a tétet, szépen lassan belém dugta a farkát. Először csak finoman mozgott, majd gyorsította a tempót s komótosan rám helyezte a teljes testsúlyát.
Nekem meg nagyon észnél kellett legyek, hogy mindez a telefonvonal másik oldalán ne legyen érzékelhető és még az információkat is le tudjam rögzíteni, mert emlékezni biztos nem fogok rájuk később...
Persze, ahogy letettem a telefont ő is abba hagyta az ingerlést.
Azóta dumáltunk jó sokat, főleg a szexről persze, most éppen kajálunk, egyre inkább a megfelelő hangulatba emelkedve, rásegítve némi pszichedelikussal is és ha jól számítom, nagyjából 20 perc múlva iszonyatosan megcibáljuk egymást. Illetve leginkább ő engem, én meg nagyon hálás leszek neki érte...
Utolsó kommentek