A négy napos ünnep alatt szerencsére többször is sikerült összeakadnunk. Szerencsére azon párok közé tartozunk, akiknek nincs szüksége gondolatfrissítésre, mert a pettinget teljes értékű játékként éljük meg. Gondolok itt arra, hogy a szex nálunk nem egyenlő a dugással. Sokszor csak kinyalom Évát. Vagy éppen Ő az, aki segédkezik a masztimnál, vagy éppen leszop.
Hétvégén beszélgettünk arról is, hogy milyen lenne hármasban. Azt, hogy miként is látjuk ezt a dolgot majd később kifejtem. A lényeg, hogy átfutott az agyamon, hogy rendelek neki egy nőt. Nem azért, mert nem tudnánk összehozni egy ilyen éjszakát. Nem. Annyi van a háttérben, hogy ilyenkor nincs melléduma. A lány megérkezik, azt csinálja amit kérünk tőle, majd szépen lelép. Szoktam masztizás közben fantáziálni arról, hogy Éva éppen nyal egy lányt, vagy éppen fordítva. Azt nem tudom miként viselkednénk egy ilyen szituációban. Abban egyet kellett értenünk, hogy valószínűleg hirtelen felindulásból fog megtörténni a dolog. Rákattanunk és megcsináljuk.
Tegnap másfajta vizekre is eveztünk. Konkrétan elpicsáztam Évát. Vagy egy szép faszkorbácsunk, Évát megkértem, hogy pucsítsa ki nekem a seggét, majd szépen kezelésbe vettem. Személyem nem elég tapasztalt ebben a témában, azonban ezt ellensúlyozom kíváncsiságommal. Aztán megfordítottam Évát és mindkét lábát kikötöttem a feje felett található ágykerethez. Így hanyatt feküdve, nagy terpeszben feküdt, én pedig kedvemre nyalakodtam, majd megdugtam rendesen. Amikor már eléggé fel volt izgulva, elkezdtem lassan mozgatni benne farkamat, közben pedig csiklóját izgattam. A lassú mozgás felgyorsult az izgatás tempójába, ami egy hatalmas orgazmusban teljesedett ki.
Éva orgazmusai után Ő kezdett el matatni rajtam. A testemen kezdte, majd mindenhol kezelésbe vett. Nem kell ecsetelnem, hogy mekkorát élveztem. Kicsit számítva azonban az ezt követő pihenőidőben megint csak megkörnyékezett és simogatásaival visszahozott az életbe. Kicsit tovább tartott, de még egyszer elöntötte agyamat az endorfin.
Azon ritka éjszakák egyike volt tegnap, amikor meztelenül aludtunk el. Ez egy pasinál nem annyira nagy szám, azonban Évánál igen. Imádom, amikor reggel meztelenül ébred mellettem. Az egész ágyat átjárja testének illata, meztelen testének forró érintése pedig kiveri az álmot a szememből. Nagyon szeretem ilyenkor (is) simogatni. Ennél csak az mámorítóbb, amikor fel tudom falni ilyenkor.
Utolsó kommentek